💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️ Jn 10,31–42

„Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad.” Jn 10,31–42

31 Ekkor újra köveket ragadtak a zsidók, hogy megkövezzék őt. 

32 Jézus megszólalt, és ezt mondta nekik: Sok jó cselekedetet vittem véghez előttetek az én Atyám nevében. Ezek közül melyik miatt köveztek meg engem? 

33 A zsidók így feleltek neki: Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad. 

34 Jézus így válaszolt: Nincs-e megírva a ti törvényetekben: „Én mondtam: istenek vagytok”? 

35 Ha isteneknek mondta azokat, akikhez az Isten igéje szólt, márpedig az Írást nem lehet érvénytelenné tenni, 

36 akkor ti hogyan mondhatjátok rólam, akit az Atya megszentelt, és elküldött a világba, hogy káromlást szólok, mert azt mondtam: az Isten Fia vagyok?! 

37 Ha nem az én Atyám cselekedeteit teszem, ne higgyetek nekem; 

38 de ha azokat teszem, akkor ha nekem nem is hinnétek, higgyetek a cselekedeteknek, hogy felismerjétek és tudjátok: az Atya énbennem van, és én az Atyában. 

39 Ekkor ismét el akarták fogni, de ő kimenekült a kezük közül. 

40 Jézus újra elment a Jordánon túlra, arra a helyre, ahol korábban János keresztelt, és ott maradt. 

41 Sokan mentek oda hozzá, és azt mondták, hogy János nem tett ugyan egyetlen csodát sem, de mindaz, amit János őróla mondott, igaz volt. 

42 És ott sokan hittek benne.

AZ IGE MELLETT – HODOSSY-TAKÁCS ELŐD IGEMAGYARÁZATA

(33) „Nem jó cselekedetért kövezünk meg téged, hanem istenkáromlásért, vagyis azért, mert te ember létedre Istenné teszed magad.” (Jn 10,31–42)

Jézus szavai nyomán kitört a botrány. Már megint. Mintha újra Názáretben volnánk, ahol szakadékba akarták taszítani (Lk 4,16–30), ezúttal kőzáport szerettek volna zúdítani rá. 

„Én és az Atya egy vagyunk” (30), jelentette ki Jézus, majd ezt tetézte: „Az Isten Fia vagyok!” (36). Istenkáromlás — hangzik a vád azonnal, és az istenkáromlókat akkoriban megkövezték. 

Keserves halál, Jézus azonban elmenekült kezeik közül a Jordánon túlra, arra a vidékre, ahol János keresztelt, akit más ürüggyel ugyan, de szintén kivégeztek. Keresztelő Jánosnak fejét vették (Mk 6,16), Istvánt megkövezték, Jakabot, János testvérét karddal végezték ki (ApCsel 7; 12,2); és ott voltak hasonló gyötrelmeket elszenvedők, „akikre nem volt méltó a világ” (Zsid 11,38). 

Akik hitre jutottak a Jordánon túl, vajon gondoltak arra, hogy bizonyságtételüknek akár ilyen következménye is lehet? 

És mi, hitünket szabadon gyakorló keresztyének, gondolunk azokra a testvéreinkre, akiknek élete szüntelen veszélyben forog? Emlékszünk még a hitükért mártírsorsot is vállaló őseinkre? 

Tanuljuk meg: nem természetes állapot, hanem különös kegyelem, hogy szabadon hirdethetjük: életünk Ura Krisztus, és mi követjük őt. Valljuk meg hitünket bátran, nyíltan: itt, most megtehetjük.