27 Ekkor megérkeztek a tanítványai, és csodálkoztak azon, hogy asszonnyal beszél, mégsem mondta egyikük sem: Mit akarsz tőle? Miért beszélgetsz vele?
28 Az asszony pedig otthagyta korsóját, elment a városba, és szólt az embereknek:
29 Jöjjetek, lássátok azt az embert, aki megmondott nekem mindent, amit tettem: vajon nem ő a Krisztus?
30 Erre azok elindultak a városból, és kimentek hozzá.
AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA
(29) „…vajon nem ő a Krisztus?” (Jn 4,27–30)
Az istenismeret és az önismeret csodálatos egybekapcsolódása óriási erőket szabadít fel ennek az asszonynak az életében. Elfelejti addigi élete törékeny állapotát, illetve „áldott sebzettségként” tekint rá, amint más szemmel néz megszégyenítőire is.
Így történhetik meg, hogy korsóját otthagyva siet vissza a városba.
Azokhoz fut, akik eddig elkerülték, és akiket ő is mindeddig elkerült.
Fut a felismert igazsággal, szívében a megtalált Messiással, hogy továbbadhassa újra felfedezett közösségének.
Eddig is tudta a Szent Iratokból, hogy eljön majd az idők végén a mindent helyreállító Messiás
(5Móz 18,15), és megszünteti az ellenségeskedést zsidók és samáriaiak között.
Most pedig itt van, megszólította, beszélt vele! Még alig tud róla valamit, ezért némi bizonytalanság van szavában: „Vajon nem ő a Krisztus?” De bizonyságtétele éppen ott a legerősebb, ahol a legszemélyesebben érintette őt Urunk szava: „megmondott nekem mindent” (29).
Isten ma sem kér tőlünk többet, mint hogy szeretettel és felelősen menjünk azok közé, akiknek közösségében éljük az életünket. Nem baj, ha bizonyságtételünk még remegő hangú vagy töredékes. Hitvallásunk egyetlen feltétele: engedjük Krisztust az életünkbe, hogy nekünk is „megmondjon mindent”.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése