💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥 Jn 6,22–27

„Ne veszendő eledelért fáradozzatok…” Jn 6,22–27

22 Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. 

23 De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. 

24 Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. 

25 Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? 

26 Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 

27 Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(27) „Ne veszendő eledelért fáradozzatok…” (Jn 6,22–27)

A többi evangéliumból is tudjuk, hogy Jézust általában nagy sokaság követte. 

Jézus pedig komolyan vette az embereket, és nemcsak a lelkükkel foglalkozott, hanem testi nyomorúságaikkal is. 

Nem véletlen, hogy a tőle tanult imádságban a naponkénti kenyér elkérésére biztat minket. 

Itt azonban most nem a tanítványok mennek hozzá az éhező tömeg miatt, hanem a sokaság keresi őt. 

Még a galileai tenger „túlsó partjára” is utánamennek (25), mert ilyen kenyéradó királyra van szükségük. Jézus azonban helyreigazítja őket: nem akar az emberi kívánságok királya lenni. 

A Szentírás arra tanít, hogy minden gondunkkal forduljunk Istenhez, ugyanakkor őt nem lehet a „markunkban tartani” (Jób 12,6), nem rendelkezhetünk szabadon fölötte. 

Jézus sem kíván olyan király lenni, amilyenné őt a sokaság képzelete formálta. 

Ő abban is szabados úr kíván maradni, hogy ellentmond a róla alkotott hamis képzeteinknek. 

Ezért kérjük naponkénti imádságainkban: bocsássa meg nekünk, hogy csak ajándékait akarjuk, de őt, az ajándékozót már nem. Pedig egyedül ő tudja, mire van szükségünk. 

Urunk add, hogy ma se legyünk kívánságaink foglyai, hanem az örök életre megmaradó eledelre vágyakozzunk (27).