„Ăn vagyok az Ă©letnek kenyere…” Jn 6,35–40
35 JĂ©zus azt mondta nekik: Ăn vagyok az Ă©let kenyere: aki Ă©nhozzĂĄm jön, nem Ă©hezik meg, Ă©s aki Ă©nbennem hisz, nem szomjazik meg soha.
35 JĂ©zus azt mondta nekik: Ăn vagyok az Ă©let kenyere: aki Ă©nhozzĂĄm jön, nem Ă©hezik meg, Ă©s aki Ă©nbennem hisz, nem szomjazik meg soha.
36 De megmondtam nektek: låttatok ugyan engem, és mégsem hisztek.
37 Akit nekem ad az Atya, az mind Ă©nhozzĂĄm jön, Ă©s aki Ă©nhozzĂĄm jön, azt Ă©n nem kĂŒldöm el;
38 mert nem azĂ©rt szĂĄlltam le a mennybĆl, hogy a magam akaratĂĄt tegyem, hanem hogy annak az akaratĂĄt, aki elkĂŒldött engem.
39 Annak pedig, aki elkĂŒldött engem, az az akarata, hogy abbĂłl, amit nekem adott, semmit se veszĂtsek el, hanem feltĂĄmasszam az utolsĂł napon.
40 Mert az Ă©n AtyĂĄmnak az az akarata, hogy annak, aki lĂĄtja a FiĂșt, Ă©s hisz benne, örök Ă©lete legyen; Ă©n pedig feltĂĄmasztom azt az utolsĂł napon.
AZ IGE MELLETT – VLADĂR GĂBOR IGEMAGYARĂZATA
(35) „Ăn vagyok az Ă©letnek kenyere…” (Jn 6,35–40)
A sokasĂĄg kenyĂ©rkĂ©rĂ©sĂ©ben (34) ott szunnyad a csillapĂthatatlan Ă©lni akarĂĄs vĂĄgya, mĂ©g ha nem Ă©rtik is egĂ©szen, mifĂ©le kenyĂ©rrĆl beszĂ©l JĂ©zus. Urunk szava azonban minden kĂ©tsĂ©get eloszlat:
AZ IGE MELLETT – VLADĂR GĂBOR IGEMAGYARĂZATA
(35) „Ăn vagyok az Ă©letnek kenyere…” (Jn 6,35–40)
A sokasĂĄg kenyĂ©rkĂ©rĂ©sĂ©ben (34) ott szunnyad a csillapĂthatatlan Ă©lni akarĂĄs vĂĄgya, mĂ©g ha nem Ă©rtik is egĂ©szen, mifĂ©le kenyĂ©rrĆl beszĂ©l JĂ©zus. Urunk szava azonban minden kĂ©tsĂ©get eloszlat:
„Ăn vagyok az Ă©let kenyere” (35).
Ć valĂłjĂĄban nem a nĂ©p szĂĄmĂĄra adott manna, hanem – MĂłzesen tĂșllĂ©pve – „Ă©letkenyĂ©r” az egĂ©sz vilĂĄg szĂĄmĂĄra. EzĂ©rt szĂłl hĂvĂĄsa minden benne hĂvĆnek: aki hozzĂĄ megy Ă©s benne hisz, nem Ă©hezik Ă©s nem szomjazik meg soha (35).
MĂșlttĂĄ lesz a hiĂĄny vilĂĄga, olyan valĂłsĂĄggĂĄ, amelynek nincs többĂ© Ă©letpusztĂtĂł ereje.
HallgatĂłi most is csak testi igĂ©nyeik kielĂ©gĂtĂ©sĂ©re gondolnak.
HiĂĄba lĂĄttĂĄk JĂ©zust, mĂ©gsem hisznek benne. De a JĂ©zusba vetett hit nem is emberi lehetĆsĂ©g kĂ©rdĂ©se, hanem kizĂĄrĂłlagosan a mennyei Atya ajĂĄndĂ©ka (37). Akiket Ć JĂ©zusnak adott, azok mennek hozzĂĄ.
Itt nem segĂt Ă©rdem, protekciĂł, ĂŒgyeskedĂ©s (vö. 28.29), csak az szĂĄmĂt, be vagyunk-e Ărva az Ă©let könyvĂ©be. Nagy titok ez, mivel Isten nem engedi meg senki emberfiĂĄnak, hogy belelĂĄsson az Ć „feljegyzĂ©seibe”. Az Ć akarata az, hogy Urunk az övĂ©it megĆrizze az örök Ă©letre.
GondoskodĂł szeretete Ăgy ölel ĂĄt idĆt Ă©s örökkĂ©valĂłsĂĄgot (40).
A Heidelbergi KĂĄtĂ©val valljuk: szent gyĂŒlekezetĂ©nek „Ă©n is Ă©lĆ tagja vagyok, Ă©s örökkĂ© az is maradok” (54. kĂ©rdĂ©s-felelet).
Megjegyzések
MegjegyzĂ©s kĂŒldĂ©se