đŸ’„đŸ•Š️BIBLIAOLVASÓ🕊️đŸ’„ Jn 6,35–40

„Én vagyok az Ă©letnek kenyere…” Jn 6,35–40

35 JĂ©zus azt mondta nekik: Én vagyok az Ă©let kenyere: aki Ă©nhozzĂĄm jön, nem Ă©hezik meg, Ă©s aki Ă©nbennem hisz, nem szomjazik meg soha. 
36 De megmondtam nektek: lĂĄttatok ugyan engem, Ă©s mĂ©gsem hisztek. 
37 Akit nekem ad az Atya, az mind Ă©nhozzĂĄm jön, Ă©s aki Ă©nhozzĂĄm jön, azt Ă©n nem kĂŒldöm el; 
38 mert nem azĂ©rt szĂĄlltam le a mennybƑl, hogy a magam akaratĂĄt tegyem, hanem hogy annak az akaratĂĄt, aki elkĂŒldött engem. 
39 Annak pedig, aki elkĂŒldött engem, az az akarata, hogy abbĂłl, amit nekem adott, semmit se veszĂ­tsek el, hanem feltĂĄmasszam az utolsĂł napon. 
40 Mert az Ă©n AtyĂĄmnak az az akarata, hogy annak, aki lĂĄtja a FiĂșt, Ă©s hisz benne, örök Ă©lete legyen; Ă©n pedig feltĂĄmasztom azt az utolsĂł napon.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(35) „Én vagyok az Ă©letnek kenyere…” (Jn 6,35–40)

A sokasĂĄg kenyĂ©rkĂ©rĂ©sĂ©ben (34) ott szunnyad a csillapĂ­thatatlan Ă©lni akarĂĄs vĂĄgya, mĂ©g ha nem Ă©rtik is egĂ©szen, mifĂ©le kenyĂ©rrƑl beszĂ©l JĂ©zus. Urunk szava azonban minden kĂ©tsĂ©get eloszlat:
 „Én vagyok az Ă©let kenyere” (35). 
Ɛ valĂłjĂĄban nem a nĂ©p szĂĄmĂĄra adott manna, hanem – MĂłzesen tĂșllĂ©pve – „Ă©letkenyĂ©r” az egĂ©sz vilĂĄg szĂĄmĂĄra. EzĂ©rt szĂłl hĂ­vĂĄsa minden benne hĂ­vƑnek: aki hozzĂĄ megy Ă©s benne hisz, nem Ă©hezik Ă©s nem szomjazik meg soha (35). 
MĂșlttĂĄ lesz a hiĂĄny vilĂĄga, olyan valĂłsĂĄggĂĄ, amelynek nincs többĂ© Ă©letpusztĂ­tĂł ereje. 
HallgatĂłi most is csak testi igĂ©nyeik kielĂ©gĂ­tĂ©sĂ©re gondolnak. 
HiĂĄba lĂĄttĂĄk JĂ©zust, mĂ©gsem hisznek benne. De a JĂ©zusba vetett hit nem is emberi lehetƑsĂ©g kĂ©rdĂ©se, hanem kizĂĄrĂłlagosan a mennyei Atya ajĂĄndĂ©ka (37). Akiket Ƒ JĂ©zusnak adott, azok mennek hozzĂĄ. 
Itt nem segĂ­t Ă©rdem, protekciĂł, ĂŒgyeskedĂ©s (vö. 28.29), csak az szĂĄmĂ­t, be vagyunk-e Ă­rva az Ă©let könyvĂ©be. Nagy titok ez, mivel Isten nem engedi meg senki emberfiĂĄnak, hogy belelĂĄsson az Ƒ „feljegyzĂ©seibe”. Az Ƒ akarata az, hogy Urunk az övĂ©it megƑrizze az örök Ă©letre. 
GondoskodĂł szeretete Ă­gy ölel ĂĄt idƑt Ă©s örökkĂ©valĂłsĂĄgot (40). 
A Heidelbergi KĂĄtĂ©val valljuk: szent gyĂŒlekezetĂ©nek „Ă©n is Ă©lƑ tagja vagyok, Ă©s örökkĂ© az is maradok” (54. kĂ©rdĂ©s-felelet).

Megjegyzések