35 Jézus azt mondta nekik: Én vagyok az élet kenyere: aki énhozzám jön, nem éhezik meg, és aki énbennem hisz, nem szomjazik meg soha.
36 De megmondtam nektek: láttatok ugyan engem, és mégsem hisztek.
37 Akit nekem ad az Atya, az mind énhozzám jön, és aki énhozzám jön, azt én nem küldöm el;
38 mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem hogy annak az akaratát, aki elküldött engem.
39 Annak pedig, aki elküldött engem, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit se veszítsek el, hanem feltámasszam az utolsó napon.
40 Mert az én Atyámnak az az akarata, hogy annak, aki látja a Fiút, és hisz benne, örök élete legyen; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA
(35) „Én vagyok az életnek kenyere…” (Jn 6,35–40)
A sokaság kenyérkérésében (34) ott szunnyad a csillapíthatatlan élni akarás vágya, még ha nem értik is egészen, miféle kenyérről beszél Jézus. Urunk szava azonban minden kétséget eloszlat:
AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA
(35) „Én vagyok az életnek kenyere…” (Jn 6,35–40)
A sokaság kenyérkérésében (34) ott szunnyad a csillapíthatatlan élni akarás vágya, még ha nem értik is egészen, miféle kenyérről beszél Jézus. Urunk szava azonban minden kétséget eloszlat:
„Én vagyok az élet kenyere” (35).
Ő valójában nem a nép számára adott manna, hanem – Mózesen túllépve – „életkenyér” az egész világ számára. Ezért szól hívása minden benne hívőnek: aki hozzá megy és benne hisz, nem éhezik és nem szomjazik meg soha (35).
Múlttá lesz a hiány világa, olyan valósággá, amelynek nincs többé életpusztító ereje.
Hallgatói most is csak testi igényeik kielégítésére gondolnak.
Hiába látták Jézust, mégsem hisznek benne. De a Jézusba vetett hit nem is emberi lehetőség kérdése, hanem kizárólagosan a mennyei Atya ajándéka (37). Akiket ő Jézusnak adott, azok mennek hozzá.
Itt nem segít érdem, protekció, ügyeskedés (vö. 28.29), csak az számít, be vagyunk-e írva az élet könyvébe. Nagy titok ez, mivel Isten nem engedi meg senki emberfiának, hogy belelásson az ő „feljegyzéseibe”. Az ő akarata az, hogy Urunk az övéit megőrizze az örök életre.
Gondoskodó szeretete így ölel át időt és örökkévalóságot (40).
A Heidelbergi Kátéval valljuk: szent gyülekezetének „én is élő tagja vagyok, és örökké az is maradok” (54. kérdés-felelet).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése