💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥 Jn 6,22–27

„Ne veszendő eledelért fáradozzatok…” Jn 6,22–27

22 Másnap megértette a tenger túlsó partján maradt sokaság, hogy nem volt ott más hajó, csak egy, és hogy Jézus nem szállt be tanítványaival együtt abba a hajóba, hanem csupán a tanítványai mentek el. 

23 De Tibériásból jöttek más hajók annak a helynek a közelébe, ahol a kenyeret ették, miután hálát adott az Úr. 

24 Amikor tehát látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszálltak a hajókba, és elmentek Kapernaumba, hogy megkeressék Jézust. 

25 Amikor megtalálták a tenger túlsó partján, megkérdezték tőle: Mester, mikor jöttél ide? 

26 Jézus ezt válaszolta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, nem azért kerestek engem, mert jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek a kenyerekből és jóllaktatok. 

27 Ne veszendő eledelért fáradozzatok, hanem az örök életre megmaradó eledelért, amelyet az Emberfia ad majd nektek, mert őt pecsétjével igazolta az Atya Isten.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(27) „Ne veszendő eledelért fáradozzatok…” (Jn 6,22–27)

A többi evangéliumból is tudjuk, hogy Jézust általában nagy sokaság követte. 

Jézus pedig komolyan vette az embereket, és nemcsak a lelkükkel foglalkozott, hanem testi nyomorúságaikkal is. 

Nem véletlen, hogy a tőle tanult imádságban a naponkénti kenyér elkérésére biztat minket. 

Itt azonban most nem a tanítványok mennek hozzá az éhező tömeg miatt, hanem a sokaság keresi őt. 

Még a galileai tenger „túlsó partjára” is utánamennek (25), mert ilyen kenyéradó királyra van szükségük. Jézus azonban helyreigazítja őket: nem akar az emberi kívánságok királya lenni. 

A Szentírás arra tanít, hogy minden gondunkkal forduljunk Istenhez, ugyanakkor őt nem lehet a „markunkban tartani” (Jób 12,6), nem rendelkezhetünk szabadon fölötte. 

Jézus sem kíván olyan király lenni, amilyenné őt a sokaság képzelete formálta. 

Ő abban is szabados úr kíván maradni, hogy ellentmond a róla alkotott hamis képzeteinknek. 

Ezért kérjük naponkénti imádságainkban: bocsássa meg nekünk, hogy csak ajándékait akarjuk, de őt, az ajándékozót már nem. Pedig egyedül ő tudja, mire van szükségünk. 

Urunk add, hogy ma se legyünk kívánságaink foglyai, hanem az örök életre megmaradó eledelre vágyakozzunk (27).

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥 Jn 6,16–21

„Én vagyok, ne féljetek!” Jn 6,16–21

16 Estefelé lementek tanítványai a tengerhez, 

17 hajóra szálltak, hogy átmenjenek a tenger túlsó partjára, Kapernaumba. Sötét volt már, és még nem ment oda hozzájuk Jézus; 

18 a tenger pedig háborgott, mert nagy szél fújt. 

19 Közben eljutottak mintegy huszonöt vagy harmincfutamnyira, amikor meglátták, hogy Jézus a tengeren jár, és közeledik a hajóhoz. Megrémültek, 

20 de ő így szólt hozzájuk: Én vagyok, ne féljetek! 

21 Fel akarták venni a hajóra, de a hajó egyszeriben odaért a partra, ahová tartottak.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(20) „Én vagyok, ne féljetek!” (Jn 6,16–21)

Az, hogy Jézus a tengeren jár, nem a természet törvényeinek felfüggesztését jelenti, hanem az ő isteni természetére utal. Istenünk az ő Fiának nemcsak szívében-lelkében van jelen, hanem testében is, mint sűrített teremtő erő. Istennek ez a jelenléte mutatkozik meg abban, hogy az ember Jézus képes a tengeren járni. Ez a szelíd és vigasztaló isteni jelenlét a viharos tengeren azt hirdeti övéinek, hogy ő tud segíteni rajtuk, mert az elemeknél hatalmasabb. Jézus csodái nem illusztrációk, nem peremjelenségek, hanem Isten nagyságos dolgai. Ő nem mellékesen tesz csodákat, hanem azokban Isten valóságosan belép földi világunkba. 

Az, hogy Jézus a tengeren jár, az evangéliumok nyelvén azt jelenti, őbenne maga Isten jár övéi között e földi világban. Jézus minden csodája Isten „reális prézenciája”, amelyek azt hirdetik, hogy Istennek terve van velünk. Az a Jézus, aki a tengeren jár, eljön hozzánk is a legsötétebb éjszakánk idején, amikor életünket elnyeléssel fenyegető hullámok veszik körül. 

Nem hagy elveszni bennünket ott, ahol a természet elemei erősebbek nálunk, és pusztulással fenyegetnek. 

Maradj velünk, Urunk, mert immár beesteledik, a nap is lehanyatlott már. 

Maradj velünk, ha ránk tör a félelem, a kétségbeesés, a keserű halál éjszakája!

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥Jn 6,1–15

„Honnan vegyünk kenyeret…?” Jn 6,1–15

1 Jézus ezután elment a Galileai-tengernek, Tibériás tavának túlsó partjára.
2 Nagy sokaság követte őt, mert látták, milyen jeleket vitt végbe a betegeken.
3 Jézus pedig felment a hegyre, és ott leült a tanítványaival együtt.
4 Közel volt a páska, a zsidók ünnepe.
5 Amikor Jézus észrevette, hogy nagy sokaság közeledik hozzá, így szólt Fülöpnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ezek ehessenek?
6 Ezt pedig azért kérdezte tőle, hogy próbára tegye, mert ő már tudta, mit fog tenni.
7 Fülöp így válaszolt neki: Kétszáz dénár árú kenyér sem elég nekik, hogy mindenki kapjon valami keveset.
8 Egyik tanítványa, András, Simon Péter testvére így szólt hozzá:
9 Van itt egy gyermek, akinél van öt árpakenyér és két hal, de mi ez ennyi embernek?
10 Jézus ezt mondta: Ültessétek le az embereket! Füves terület volt az. Letelepedtek tehát a férfiak, szám szerint mintegy ötezren.
11 Jézus pedig vette a kenyereket, hálát adott, és kiosztotta az ott ülőknek; ugyanúgy osztott a halakból is, amennyit kívántak.
12 Amikor pedig jóllaktak, így szólt tanítványaihoz: Szedjétek össze a maradékot, hogy semmi se vesszen kárba!
13 Összeszedték tehát, és tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékával, amit meghagytak azok, akik ettek.
14 Miután látták az emberek, hogy milyen jelt tett, ezt mondták: Ez valóban az a próféta, akinek el kellett jönnie a világba.
15 Amikor pedig Jézus észrevette, hogy érte akarnak jönni, és el akarják ragadni, hogy királlyá tegyék, visszavonult ismét a hegyre egymagában.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(5) „Honnan vegyünk kenyeret…?” (Jn 6,1–15)
Ötezer ember! Jönnek éhesen-szomjasan, a jóllakás reményében.
A tanítványok talán hálásak és büszkék, Jézus kérdése azonban nekünk is szól: 

„Honnan vegyünk kenyeret?”
A tömeg számára szükséges élelem megszerzését mi is csak a szokványos gazdasági rendszer szabályai szerint tudjuk elképzelni, azaz pénzen vennénk árut.
Esetleg felmérnénk helyzetünket, mint András: öt kenyerünk és két halunk van, de mi ez ennyi embernek. Mit tehetünk hát?
Oda merünk állni Jézus elé, hogy bevalljuk szegénységünket?
Uram, azt hittük, gazdagok vagyunk, és most tanácstalanul állunk egy élethelyzet előtt. 

Honnan vegyünk „kenyeret”, amikor meg kellene akadályozni, hogy egy házasság tönkremenjen, vagy valaki önkezével vessen véget életének?
Miért nem tudjuk elérni, hogy egy fiatal hitre jusson, egy özvegy élete új értelmet nyerjen? 

Jézus felborítja emberi számításainkat, lehűti tanítványi lelkesedésünket. 

Üres kézzel kell kimennünk az emberek közé, hogy lakomához ültessük őket.
Nincs semmink, de van Krisztusunk. Így törik szét az adás-vétel látszólag szükségszerű rendszere, amely emberi kapcsolatainkat a cserekereskedelem szintjére szállítja le.
Az éhes ember félrevezethető a több vagy olcsóbb kenyér ígéretével. 

Krisztus nem olcsó kenyeret ad, hanem önmagát.

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥Jn 5,31–36

„…tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött…” Jn 5,31–36

31 Ha én magamról tennék bizonyságot, az én bizonyságtételem nem volna igaz. 

32 Más az, aki bizonyságot tesz énrólam, és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, amellyel rólam tanúskodik. 

33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és ő bizonyságot tett az igazságról. 

34 Nekem azonban nincs szükségem embertől való bizonyságtételre, hanem azért mondom ezeket, hogy ti üdvözüljetek. 

35 Ő volt az égő és világító fáklya, de ti csak egy ideig akartatok az ő világosságában örvendezni. 

36 Nekem azonban Jánosénál nagyobb bizonyságtételem van. Mert a tettek, amelyeket átadott nekem az Atya, hogy teljesítsem azokat, ezek a tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött el.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(36) „…tetteim maguk tanúskodnak arról, hogy engem az Atya küldött…” (Jn 5,31–36)

Vajon ki vagy mi igazolja Urunk kijelentéseinek igazát? 

A magunk igazolására felhozott szavainknak általában nincs bizonyító erejük. 

De amint Jézus ítéletről mondott szavai azért igazak, mert ő az Atya akaratát követi, úgy a kijelentései is azért igazak, mert maga az Atya tesz bizonyságot ezek mellett. 

Ezért mind ítéletének, mind szavainak hatalma és hitelessége onnan van, hogy őt az Atya küldte. 

Ha pedig ő nem a magáét mondja, hanem küldőjének üzenetét tolmácsolja, akkor ezért az üzenetért a küldő, azaz maga a mennyei Atya vállal felelősséget. 7

Urunk mellett szóló bizonyságtételként számításba lehetne venni még Keresztelő János bizonyságtételét (Jn 1,19–20.26.29.35.36). 

János nagyszerű ember volt, „égő és világító fáklya” (35), de csak ember. 

És bár bizonyságtétele hiteles volt (vö. Jn 1,32–34), a benne bízók öröme epizódszerű maradt. 

Ezért Urunk az emberi bizonyságtétel helyett inkább a saját tetteire mutat (vö. Mt 11,4; Lk 7,22). 

Nem azért, hogy önmagát magasztalja, hanem azért, mert ezek Isten nagyságos dolgai. 

A kihunyó „világító fáklyák” helyett keressük az új évben is azt, akit az Atya fénylő sugárözönben küldött hozzánk az első karácsony éjjelén. Keressük a „világ világosságát” (Jn 8,12)!

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥Jn 5,24–30

„…a halottak hallják az Isten Fiának a hangját…” Jn 5,24–30

24 Bizony, bizony, mondom nektek: aki hallja az én igémet, és hisz abban, aki elküldött engem, annak örök élete van, sőt ítéletre sem megy, hanem átment a halálból az életbe. 

25 Bizony, bizony, mondom nektek, hogy eljön az óra, és az most van, amikor a halottak hallják az Isten Fiának a hangját, és akik meghallották, élni fognak. 

26 Mert ahogyan az Atyának van önmagában élete, úgy a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában. 

27 Sőt arra is adott neki hatalmat, hogy ítéletet tartson, mert ő az Emberfia. 28 Ne csodálkozzatok ezen, mert eljön az óra, amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az ő hangját, 

29 és kijönnek: akik a jót tették, az életre támadnak fel, akik pedig a rosszat cselekedték, az ítéletre támadnak fel. 

30 Én önmagamtól nem tehetek semmit: ahogyan tőle hallom, úgy ítélek; és az én ítéletem igazságos, mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak az akaratát, aki elküldött engem.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(25) „…a halottak hallják az Isten Fiának a hangját…” (Jn 5,24–30)

Mivel Jézus betekintést ad övéinek az üdvözítés munkájába, feltámadás és ítélet az övéi számára nem idegenül csengő szavak. Ahol ő az élet részévé lesz, szava megelevenedik, megtörténik a feltámadás és az ítélet. Mert ahol meghallják az ő szavát, és nemcsak külsőleg, hanem ahol Igéje szívünkig ér, ott mindig végbemegy az ítélet. 

Az ítélet azt jelenti: egész életünket átjárja Isten világossága. 

Itt megszűnik minden ravaszkodásunk, mert ez a világosság megtisztít minket minden hazugságunktól, nincs szükségünk önigazolásra. Kain történetében ezt olvassuk:

 „Testvéred vére hozzám kiált a földből! (1Móz 4,10). Ez az ítélet, mert minden tettünk Isten előtt történik. Itt már elnémul minden ajak, legfeljebb magunkkal hozott múltunk beszél. 

De Istennek hála, nemcsak Ábel vére kiált az égre, hanem Krisztusunk vére is. És ahol az ő szava felhangzik, ott új élet támad. 

Halottaink hangját már nem halljuk, ők sem a miénket. De Isten testté lett hangja, az élő Jézus Krisztus szól élőknek és holtaknak. Ahol az ő hangja felcsendül, a halálnak nincs többé hatalma. 

Őbenne viszi Isten teljességre a maga munkáját. Ez a mi egyetlen vigasztalásunk, már itt, földi életünkben.

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥Jn 5,19–23

„…az Atya szereti a Fiút…” Jn 5,19–23

19 Megszólalt tehát Jézus, és ezeket mondta nekik: Bizony, bizony, mondom nektek: a Fiú önmagától semmit sem tehet, csak ha látja, hogy mit tesz az Atya, mert amit ő tesz, azt teszi a Fiú is, hozzá hasonló módon. 

20 Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat neki, amit ő tesz. És ezeknél nagyobb tetteket is mutat majd neki, hogy ti csodálkozzatok. 

21 Mert ahogy az Atya feltámasztja a halottakat, és életre kelti őket, úgy a Fiú is életre kelti azokat, akiket akar. 

22 Az Atya nem is ítél meg senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át, 

23 hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, ahogyan az Atyát tisztelik. Aki nem tiszteli a Fiút, az nem tiszteli az Atyát sem, aki őt elküldte.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(20) „…az Atya szereti a Fiút…” (Jn 5,19–23)

Urunk most arról beszél a zsidóknak, miként lehetséges belső azonosulása mennyei Atyával. 

Az Atya megmutatja neki minden tettét, ő pedig betekinthet ezekbe. A Fiú ebből a látásból kiindulva, az Atyával való belső összhangban végzi a maga munkáját. E különleges egység alapja az, hogy az Atya szereti a Fiút (20). De miként ő egy az Atyával, és az Atya akaratával egyezően végzi munkáját, úgy akarja övéit is magával közösségbe vonni. Így enged nekünk is betekintést tetteibe, és részesít azok áldásában. Amikor Jézus feltámasztásról és ítéletről beszél, azt mondja, az Atya mindkettőt az ő kezébe helyezte. Hatalma van életre kelteni a holtakat, és arra is, hogy megítélje őket. Ez örök vigasztalás minden benne hívőnek. Nem a vak sors vagy valamilyen ismeretlen istenség áll majd életünk végén, hanem az, aki testvérünkké lett, magára vette emberi életünket (Zsid 2,14), haláltusájában pedig így imádkozott: „Én Istenem, miért hagytál el engem?” (Mk 15,34) Káténk szavaival: mind életünkben, mind halálunkban az az egyetlen vigasztalásunk, hogy mi az ő tulajdona vagyunk. Régebbi énekeskönyvünk szép énekének (RÉ 218) első sorát („Életünknek rendiben körülvesz a halál”) megfordíthatjuk: halálunk idején körülvesz minket az élet, az örök élet.

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥Jn 5,10–15

„Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz…” Jn 5,10–15 

10 A zsidók ekkor így szóltak a meggyógyított emberhez: Szombat van, nem szabad felvenned az ágyadat. 

11 Ő így válaszolt nekik: Aki meggyógyított, az mondta nekem: Vedd az ágyadat, és járj! 

12 Megkérdezték tőle: Ki az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd fel, és járj? 

13 De a meggyógyított ember nem tudta, hogy ki az, mert Jézus félrehúzódott az ott tartózkodó sokaság miatt. 

14 Ezek után találkozott vele Jézus a templomban, és ezt mondta neki: Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz, hogy valami rosszabb ne történjék veled. 

15 Elment ez az ember, és megmondta a zsidóknak, hogy Jézus az, aki meggyógyította.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA
(14) „Íme, meggyógyultál, többé ne vétkezz…” (Jn 5,10–15)

Az úgynevezett „egészségesek” világának is megvannak a maga törvényei. 

Emiatt nem tud együtt örülni a meggyógyult emberrel, örömére válasza csak ennyi: szombat van, és te az ágyad hordozásával megszegted a törvényt (Jer 17,21).

 E világ abban a gondolatkörben él, hogy a betegség a bűn büntetése, a gyógyítás pedig Isten tette. 

Aki harmincnyolc éve beteg, az súlyos bűnt követett el. Ennek büntetése az isteni rend része. 

Ha tehát egy bűnös meggyógyul, ráadásul szombaton, akkor ez azt jelenti, valaki megengedhetetlen módon belekontárkodik az Isten rendjébe, mert akkor dolgozik, amikor még Isten is pihen. 

Jézus azonban Isten új rendjét kívánja felállítani. 

Gyógyításával megtöri a bűn és betegség közötti gépies oksági összefüggést, a szombat törvényének pedig azzal adja meg igazi értelmét, hogy ekkor is gyógyít, azaz jót tesz. 

Megmosolyogtatóan szomorú (s talán itt magunkra ismerünk), hogy a meggyógyított még arra sem ügyel, ki az, aki meggyógyította. 

Jézus azonban a tónál tapasztalt figyelmességgel veszi észre a templomban a gyógyultat, és „utókezelésben” részesíti: „Többé ne vétkezz!” Mert nemcsak az a csoda, hogy valaki ennyi év után lábra áll, hanem az is, hogy bűnbocsánatot kapunk (vö. Mt 9,5), 

Urunk megszabadít (akár harmincnyolc éves) bűnös megkötözöttségeinkből.

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥Jn 5,1–9

„Akarsz-e meggyógyulni?,, Jn 5,1–9

1 Ezek után ünnepük volt a zsidóknak, és felment Jézus Jeruzsálembe. 

2 Jeruzsálemben a Juh-kapunál van egy medence, amelyet héberül Betesdának neveznek. Ennek öt oszlopcsarnoka van. 

3 A betegek, vakok, sánták, sorvadásosak tömege feküdt ezekben, és várták a víz megmozdulását. 

4 Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett. 

5 Volt ott egy ember, aki harmincnyolc éve szenvedett betegségében. 

6 Amikor látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már milyen hosszú ideje, megkérdezte tőle: Akarsz-e meggyógyulni? 

7 A beteg így válaszolt neki: Uram, nincs emberem, hogy amint felkavarodik a víz, beemeljen a medencébe. Amíg én odaérek, más lép be előttem. 

8 Jézus ezt mondta neki: Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj! 

9 És azonnal meggyógyult ez az ember, felvette az ágyát, és járt. Aznap pedig szombat volt.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(6) „Akarsz-e meggyógyulni?” (Jn 5,1–9)

E történetben két világ áll egymás mellett: az egészségeseké és a betegeké, és mindkettőből hiányzik az emberség. A történet időpontja, a zsidó szombat önmagában is külön világ. 

De költészetbe kezd a nyomorúság is: a néphit szerint megmozdul a Betesda titokzatos vize, ha angyal száll a tóra. Urunk e társ nélküli, zárt világban jár, és ezt kérdezi a harmincnyolc éve beteg, reményt vesztett embertől: „Akarsz-e meggyógyulni?” Kérdése nem cinizmus. 

Már az ókori rómaiak is ismerték test és lélek titokzatos összefüggését, és így tanítottak: imádkozni kell azért, hogy ép testben ép legyen a lélek. Jézus kérdésének magva: első akarsz-e lenni ennek a beteg világnak babona által ihletett, embertelen versenyén, vagy valóban szeretnél meggyógyulni?

 Legyen belső vágyad a gyógyulás! A beteg válaszából kitűnik, hogy nemcsak betegsége sújtja, hanem magánya is. Mert a magány betegít, a betegség magányossá tesz (Préd 4,10). 

Ekkor csendül fel Urunk gyógyító szava: „Kelj fel, vedd az ágyadat, és járj!” 

E felszabadító szóra megfordul a világ: addig őt hordozta e két rúd közé erősített vászon hordágy, most ő viszi vállára emelve, győztesen. Legyőzött múltunkat csak az isteni szó erejével lehetséges hordozni.

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥 Jn 4,46–54

„…hitt ő, valamint egész háza népe.” Jn 4,46–54

46 Azután ismét a galileai Kánába ment, ahol a vizet borrá változtatta. Kapernaumban pedig volt egy királyi tisztviselő, akinek betegen feküdt a fia.
47 Amikor meghallotta, hogy Jézus megérkezett Júdeából Galileába, elment hozzá, és kérte, hogy jöjjön, és gyógyítsa meg a fiát, mert halálán van.
48 Erre Jézus ezt mondta neki: Ha nem láttok jeleket és csodákat, nem hisztek.
49 A királyi tisztviselő kérte őt: Uram, jöjj, mielőtt meghal a gyermekem!
50 Jézus így válaszolt: Menj el, a te fiad él! Hitt az ember a szónak, amelyet Jézus mondott neki, és elindult.
51 Még hazafelé tartott, amikor szembejöttek vele a szolgái a hírrel, hogy a gyermeke él.
52 Ekkor megkérdezte tőlük, hány órakor lett jobban. Ezt mondták neki: Tegnap délután egy órakor hagyta el a láz.
53 Megértette tehát az apa, hogy abban az órában történt ez, amikor ezt mondta neki Jézus: A te fiad él. És hitt ő, valamint egész háza népe.
54 Ezt pedig második jelként tette Jézus, miután megérkezett Júdeából Galileába.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(53) „…hitt ő, valamint egész háza népe.” (Jn 4,46–54)

Ez a haldokló gyermekéért aggódó apa Kapernaumtól mintegy harminc kilométeres utat tett meg Kánáig, hogy a vágyott segítséget megkaphassa Urunktól.
Valószínűleg Heródes Antipász negyedes fejedelem szolgálatában álló zsidó ember, akit nem tántorít el céljától a Mester megjegyzése sem (48), amely a csoda túlértékelésétől óv.
Nem csodákra éhes, hanem szeretett gyermekéért rimánkodik.
Bízó hittel hívja Jézust otthonába, hogy gyógyítsa meg gyermekét.
Ezért is meri rábízni magát pusztán a jézusi szóra: „Menj el, a te fiad él!” (50). Hite talán itt még csak eszköz ahhoz, hogy beteg gyermeke meggyógyulhasson.
A megtapasztalt csodálatos gyógyítás azonban újfajta hitre juttatja. Ez nemcsak gondolkodását, hanem egész háza népét átformálja. Hit és gyógyulás összefüggéseit még a hívő szem sem látja, mert ez Isten titka, amelybe ő nem enged betekinteni.
De azt a hívő ember is látja, hogy vannak egészséges „bűnösök” és beteg „szentek” (vö. Zsolt 73).
Még „e világ fejedelmének” (Jn 14,30) világában élünk, így hordoznunk kell e világ fájdalmait. 

Szabad viszont, e királyi tisztviselőhöz hasonlóan, bízó hittel imádkozni betegeinkért, nem feledve imádságaink határait.
E történet szerint az igazi hit legszebb tulajdonsága mégis az, hogy Megváltónk jóságát az emberszívbe írja, és onnan sugározza szét környezetébe: „hitt ő, valamint egész háza népe”.

💥🕊️BIBLIAOLVASÓ🕊️💥 Jn 4,43–45

„…befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett…” Jn 4,43–45

43 Két nap múlva pedig elment onnan Galileába, 

44 bár maga Jézus tett bizonyságot arról, hogy nincs becsülete a prófétának a saját hazájában. 

45 Mégis, amikor Galileába érkezett, befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett az ünnepen, mivel ők is ott voltak.

AZ IGE MELLETT – VLADÁR GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(45) „…befogadták őt azok a galileaiak, akik látták mindazt, amit Jeruzsálemben tett…” (Jn 4,43–45)

Urunk Jeruzsálemből a kétnapos samáriai kitérő után érkezik vissza szűkebb hazájába, Galileába. 

Híre megelőzte, és így a prófétáról mondott szavára („senki sem próféta a maga hazájában”) látszólag kedvező összefüggésben utal a szentíró. 

Arról hallunk, hogy készek befogadni őt azok a galileaiak, akik látták a Jeruzsálemben tett csodáit. 

De Jézus már jeruzsálemi „sikerei” után is tudta, „mi lakik az emberben” (Jn 2,25), és hogy valójában csak a csodatevő rabbit látják benne, de nem az Isten országának hozóját, a világ üdvözítőjét. 

Ez a csodaváró hit pedig még nem tekinthető teljes értékű hitnek, mert elfogadja ugyan gyógyításait, de nincs szüksége őrá, akinél az örök élet beszédei vannak (vö. Jn 6,66k). 

Krisztus rövid távú, akármilyen lelkes, de felszínes befogadása nem azonos az életre szóló önátadással. Aki nem őt magát akarja, hanem csak a csodáit, előbb-utóbb mind csalódik. 

Vajon teherbíró lehet-e az ilyen hit? 

Mert mi történik akkor, ha a csoda elmarad, kívánságunk nem teljesül, a csodatevőt pedig keresztre feszítik? Urunk, segíts a hitetlenségünkben! (Mk 9,24).